Túl a Pánikon

Szerettem volna magyar cikkeket válogatni a mostani témánkhoz, a stressz miatt kialakuló mellékvese-fáradtsághoz - aminek számos hatását szerintem naponta tapasztaljuk - de össz-vissz egy magyar nyelvű leírást találtam a neten, úgyhogy javarészt ismét angol nyelvű oldalakról fogok szemlézni.

Most túloztam, mert egy tudományos cikk kivonata is fellelhető magyarul, amiben ezt olvassuk: "Akut stressz esetén a stressz fajtájától függően tölt be a vazopresszin járulékos szabályozó szerepet. Ugyanakkor a vazopresszin ACTH-elválasztást szabályozó szerepe nagyon fontos perinatálisan, ekkor azonban a kortikoszteron szekréció ACTH-tól függetlenül szabályozódik, mely jelenség további vizsgálatokat igényel."
Hja. 

Ennek az egyetlen magyar nyelvű cikknek köszönhető viszont a poszt frappáns címe. Angolban ugyanez a tünetegyüttes a fantáziátlan adrenal fatigue néven fut. (adrenal=mellékvesei, fatigue=fáradtság)

A stressz-reakció működését először a mi Selye Jánosunk írta le (itt balra látható, egy munkatársával), de történetesen a '30-as évektől ő is külföldön (Kanadában) alkotott, mint annyi más tudósunk, ezért angolul kellett publikálnia. Az általa felfedezett, stresszhelyzetben fellépő mechanizmust ezért ismerik világszerte "fight or flight" válasznak, nem pedig "harcolj vagy cuccolj" mechanizmusnak.... (Elnézést.)
A lényeg azonban ugyanaz bármely nyelven, sőt az állatoknál is: fájdalmat, félelmet, ijedtséget kiváltó helyzetekben a mellékvese adrenalint és noradrenalint  termel (részt vesznek még a folyamatban agyi képletek is, hipofízis meg szomszédai, de most ne komplikáljuk - főleg, hogy nekem is rég volt már az a biológia szakkör...), mely hormonok hatására az illető élőlény úgy érzi, hogy valamit tennie kell, helyzettől függően támadnia vagy menekülnie.
 

Miért érdekes mindez a pánikblogban? Azért, mert mi ezt sokkal gyakrabban érezzük, mint egy átlagos életvitelű, egészséges fizikumú ember. Nem számít, hogy van-e valós fenyegetettség akkor, amikor pánikrohamot élünk át, a mellékvesénk ugyanúgy dolgozni fog, termeli a stresszhormonokat, amíg bírja.
Aztán kifárad.
Nagyon.

De azért nem annyira, hogy ne termelne adrenalint, amikor pánikolunk! Dehogynem, azt azért megcsinálja, mert az fontos, nehogy már fel tudjunk szállni egy tömegközlekedési járműre a jó kis "fight or flight' érzés nélkül.

Viszont kortizolt kevesebbet termel, meg tesztoszteront, meg progeszteront. Amikor ezekből hosszabb időn át a szükségesnél kevesebb van, a következőket tapasztaljuk:

Kortizolhiány
- általános fáradtság
- izomgyengeség
- alacsony vérnyomás
- alacsony vércukorszint
- alvásproblémák
- érzelmi labilitás
- megváltozott érzékelés
- barna foltok a bőrön (főleg arcon)
- sós ételek kívánása
stb.

Progeszteronhiány
- szédülés
- "ködös" tudat
- súlygyarapodás
- koncentrálóképesség csökken
- premenstruális tünetek
- rövidebb ciklus
- terméketlenség
stb.

Tesztoszteronhiány
- szexuális zavarok
- izomtömeg csökkenése
- súlygyarapodás
- csontritkulás
- szívbetegségek

Mindez nem hangzik túl jól, ennek ellenére az orvosok hangsúlyozzák, hogy a mellékvese-fáradtság önmagában nem betegség! Egyszerűen annyit jelent, hogy a rendszeres stressztől kifáradt a mellékvese, és nem képes megtermelni azokat a hormonokat, amik az energikus életvitelhez is szükségesek.

Mivel ronthatunk tovább az állapotunkon?

Aki szeretné kipróbálni, hogy mi történik, ha még tovább fárasztja a szerencsétlen mellékvesét, az a következőket tegye: igyon sok kávét, mert a kávé jó nagy lórúgást ad a mellékvesének, hogy legyen szíves adrenalint termelni.  (A kóla is ezt csinálja, meg minden, amiben koffein van.)
Cigarettázzon, mert  az megemeli a vérben a DHEA, az androsztenedion és kortizol szintjét. Kitaláljátok, hogy melyik szervünk termeli ezt a három anyagot?
Aludjon rendszertelenül, mert ez felborítja azt a természetes napi ritmust, ami során a kortizol (az a kevés, ami még termelődik) a leghatékonyabban tud működni.

Hogyan segítsünk a mellékvesén?

Aki szuperpontos diagnózist szeretne, az elmehet endokrinológushoz - ha talál olyat, aki nem csak pajzsmirigy hormonokkal foglalkozik, hanem mellékvesével is -, és talán már Magyarországon is használnak olyan teszteket, amik nem vérvétellel, hanem a nyálból mutatják ki a kérdéses hormonokat. Ezt egy nap során négyszer kell megmérni, a hormonszintek napi ingadozása miatt. Nem tudom, mindez mennyibe kerül - feltételezem, a TB nem igazán lelkesedik azért, hogy fizesse.

Ha akár orvos, akár józan paraszti ész segítségével azonosítottuk a tüneteket, akkor így lépjünk tovább:

Esti takarodó

Esti, és nem éjszakai, tehát legkésőbb tíz órakor. Mielőtt még az élénkség második hulláma elérne minket (ez általában 11 és hajnali 1 között van, tehát ezt kéne kivédeni a mellékvese pihenése érdekében).
Ehhez hozzátartozik az is, hogy elalvás előtt kb. egy órával már érdemes kikapcsolni a számítógépet, tévét, és alacsonyabb üzemmódba váltani: inkább olvassunk, meditáljunk, írjunk naplót, mártózzunk meg egy kád illatos, forró vízben, szóval tegyünk olyasmit, ami levezeti a napot és előkészít a pihentető alvásra.

Séta a természetben

Vagy ücsörgés, vagy madárfigyelés, horgászás és egyebek. Nem is annyira a testmozgás kedvéért, hanem azért, hogy enyhüljön az a folyamatos készenléti állapot, amit a stresszhormonok hoznak létre és ami végső soron felelős minden tünetünkért. A pánikbeteg úgy érzi, hogy bizonytalan világban él. Amikor nyugodt körülmények közt, a természet ölén el tudja engedni magát, akkor a világ kiszámíthatóbb, biztonságosabb érzést nyújt, ami pedig jelentősen nyugtatja az idegeket.

Barátok

Játék és kacagás - barátokkal, elviselhetőbb rokonokkal. Ezek az élmények ahhoz járulnak hozzá, hogy a világ a biztonságosabb, derűsebb képét mutassa felénk, tehát ismét csak az idegeken lévő nyomás enyhüljön, ezáltal a mellékvese is időt kapjon a feltöltődésre.

Hobbi

Ld. mint fent. Nyugtató, örömet, biztonságot adó tevékenység.

Stressz-kezelés

Ugye az egész blog témája ez lenne, hogy hogyan kezeljük a pánikbetegséget és szorongást, de itt most csak egyetlen aspektusát említeném a stressz elkerülésének: tanuljunk meg nemet mondani. A munkahelyen a túlórára, ha kifáraszt, otthon a házimunkára, ha senki nem hajlandó segíteni. Minden olyan feladatra, ami a mostani állapotunkban túlzottan igénybe vesz és félő, hogy napokra vagy hetekre visszavet a gyógyulásban. A családnak és a környezetnek is az az érdeke, hogy egy kipihent embert kapjon személyünkben, hát segítsenek, hogy ezt sikerüljön biztosítani.

Rendszeres evés

Két-három óránként, a megfelelő vércukorszint érdekében, hogy a mellékvesének kevesebb kortizolt kelljen termelnie.

Nyugtatók és stimulánsok kerülése

Aki rendszeresen ezekkel él, annak eleinte nehéz nélkülük üzemelni, de mint fentebb már írtam, a koffein és a cigaretta állandó terhelést rak a hormontermelő mirigyekre. Nem szóltam még az édességekről, amiknek pedig nem elhanyagolható hatásuk az élénkítés. Mindezekkel azt érjük el, hogy a test nem a maga ritmusában, nem a saját energiájával üzemel. Mesterségesen élénk, valamint mesterségesen bódult állapotokat idézünk elő, és olyankor is pörgünk, amikor valójában nem lenne rá energiánk.

Könnyed mozgás

Nem megerőltető, hanem ismét csak biztonságos érzeteket keltő, ringató, ritmusos jellegű mozgás: séta, jóga, tai-csi, ugrálás a trambulinon... A lényeg ezen a ponton nem az alakformálás, hanem a megnyugtató, ritmusos tevékenység.
Ööö, akár párban is...

Étrendkiegészítők

A mellékvese szereti az E- és a C-vitamint, ezért érdemes ebből valamennyit utántölteni (a konkrét adagolást nem tudom, kérdezze orvosát, gyógyszerészét). Gyógynövények közül az édesgyökeret ajánlják, ez tea formájában és tonikként is kapható. Enyhe vérnyomásemelő hatású, ezért magas vérnyomásúak számára, illetve hosszabb távon nem ajánlott. De az ilyen stressztől fáradt egyéneknek inkább krónikusan alacsony szokott lenni a vérnyomásuk, úgyhogy kúraszerűen alkalmazva előnyös.
Külföldön vannak kifejezetten erre a szindrómára kifejlesztett kapszulák - ezekről nem tudok bővebbet, nem próbáltam őket, de akit érdekel, az internetről nyilván lehet ilyeneket rendelni.

Ennyit a témáról amolyan műkedvelő, de remélem, hogy hasznos szinten.
Ha van hozzáfűznivalótok, esetleg van endokrinológus ismerősötök, aki szeretne napi négyszer nyálmintát elemezni, írjatok a kommentekben!

Köszönöm, hogy írtok ide, és hogy együtt gondolkodunk azon, hogyan lehetne a tüneteinkből kigyógyulni, vagy legalább kezelhető szintre csökkenteni őket.

Jó lenne, ha ehhez szakembertől is kapnánk segítséget. Én nem találkoztam olyan lélek- vagy akár természetgyógyásszal, akit szívesen ajánlanék (kb. ötnél voltam, mielőtt feladtam a keresést).

Ha van olyan, aki nektek bevált, írjátok le ide a kommentekben, hadd örüljön az újabb pácienseknek!

"Az utcára kimenni, autót vezetni, bevásárolni lényegében ugyanaz a folyamat, mint amit az iskolai rendezvény kapcsán elmondtam. Ha immár mindennek tudatában úgy döntesz, hogy egyedül kilépsz a házból - talán hónapok vagy évek ót először -, mindenképp jelölj ki magadnak egy célt, amit teljesíteni akarsz. Ne úgy indulj neki, hogy "meglátom, meddig jutok" - ha így teszed, már egy kis távolság után azon fogsz gondolkodni, hogy talán vissza kéne fordulni, és ez szükségtelen bizonytalanságot és szorongást idéz elő.
Úgyhogy döntsd el előre, hogy melyik utcasarokig sétálsz majd, vagy melyik boltba fogsz bemenni, és ott mit veszel. Viselj kényelmes ruházatot, mert szoros ruhákban a gyors szívverésednek jobban tudatában lehetsz, és nem kell a testtudatosságot még erősíteni is. Valamint bevehetsz egy nyugtatót is, de csak akkor, ha azt orvos írta fel. A gyógyulás első heteiben szükség lehet a nyugtatók segítségre.

Ahogy sétálsz az utcán, belépsz a boltba vagy felszállsz egy buszra, ne akarj önuralmat kényszeríteni magadra. Engedd el magad, úgy, ahogy arról már az iskolai rendezvény esetében szó volt. Ha remegsz, hát remegsz, attól még semmi bajod nem lesz. Ha gyöngének érzed a lábaid, hadd legyenek gyöngék! Ugyanúgy lehet rajtuk lépegetni és célba fogsz velük érni. Addig nem is érzed majd erősebbbnek a lábaid, amíg a gyengeség miatti félelem kiváltja az adrenalin teremlődését. Ez nem szervi gyengeség, hanem csupán egy érzés - ugyanaz, ami akkor fogna el, ha hirtelen megtudnád, hogy nyertél egymillió dollárt.

Ne engedd, hogy egy érzés átverjen!

És ne rémüldözz minden olyan érzeten, ami esetleg új ebben a helyzetben. Ne gondold, hogy hoppá, ez valami új tünet, a doktornő erről nem beszélt, ez biztos nagyon fontos. Nem fontos. Fogadd el az új érzéseket, egyáltalán mindent, amit a tested produkál miközben sétálsz, dolgozol, vagy éppen várakozol.

Feltételezem, hogy túlvagy az orvosi vizsgálatokon, ahol közölték, hogy idegi alapú tünetekről van szó. Érthető, hogy mivel alighanem régóta tart ez az ijesztő állapot, a félelem már szokásoddá vált. A gyógyulás első szakaszában ez a félelem még jelen lesz, az ilyesmit nem lehet egyik napról a másikra megszüntetni. Fogadd el ezt is! Fogadd el, hogy eleinte már csak szokásból is félni fogsz még, és csak gyakorolni tudod azt, hogy milyen lehet nem félni.

Ha pedig nem sikerül rögtön a gyakorlás, ne keseredj el túlságosan. Egy kicsit elkeseredhetsz, de ne olyan vészesen. Fogadd el azt is, hogy a kudarc és elkeseredés a folyamat része. Az tud meggyógyulni, aki képes felülemelkedni a kudarcon és a csüggedésen.

Az első gyakorlatokat lassan végezd! Ne rohanj és ne siess haza, mert attól csak izgatott leszel, az pedig a pánik melegágya. Úgyhogy lassan sétálj, és ne próbáld figyelmen kívül hagyni, hogy hogyan érzed magad. Ne akarj erőszakkal másra gondolni! Nem fog sikerülni, mert nyilvánvalóan figyelni fogsz arra, hog mit érzel, hiszen olyan régóta ezt csinálod. Fogadd el azt, hogy magadra figyelsz, és legyél rá felkészülve, hogy nem próbálod magadtól távoltartani azt, amit érzel.

Viszont próbálj meg ezeknek az érzéseknek kisebb fontosságot tulajdonítani, mint eddig. Ne hagyd, hogy az érzésedi átverjenek - mint ahogy azt teszik már annyi ideje."  

Ott hagytam abba az előadássorozat ismertetését, hogy bent ülünk a teremben egy pánikroham közepette, és azon tépelődünk, hogy ez miért is jó nekünk, és miért zavart be ide a doktornő (aki maga is két évig élvezte a betegség tüneteit, tehát van róla elképzelése, hogy mit állunk ki).

Így folytatja:

"Mindahányszor arra gondolsz, hogy ki kéne menned a teremből, egyre több és több feszültséget halmozol föl, ami egyre elviselhetetlenebbnek tűnik. Ha rá tudod magad szánni arra, hogy továbbra is bent maradj, és a pánik átcikázzon rajtad, anélkül, hogy próbálnád magadtól távol tartani, akkor a feszültség nem halmozódik fel. Bár a test továbbra is a pánik jeleit mutatja, a pánik legalább nem fog erősödni.

Az elfogadáson nem azt értem, hogy összeszorított fogakkal próbáld elviselni, ami veled történik. Ez az, ami eddig se vált be. A teljes elfogadás azt jelenti, hogy átadod és megadod magad annak, ami történik. Ha ezt meg tudod tenni, a pánik hullámai lassacskán elcsitulnak, és ha nem is tökéletes nyugalomban, de képes leszel végigülni a rendezvényt.

 

A pánik nem tud magától növekedni. A tested nem képes önjáróan feszültséget generálni, ha te magad nem táplálod ezt a feszültséget.

Azáltal biztosítod a pánik fiziológiai hátterét, hogy félelmek közt próbálod magadtól távoltartani ezt az érzést.
A pánikból való felépülés a pánik túloldalán történik meg. Az a nyitja, hogy átessél rajta a másik oldalára.

Ne az a  remény vezessen, hogy hátha most nem lesznek pániktüneteid - éppen is bízz benne, hogy lesznek, és alkalmat adnak erre a fajta gyakorlásra, amit leírtam. Sok-sok gyakorlás kell ahhoz, hogy egy ilyen helyzetet kezelni tudj. Gyakorolni kell a bátorságot ahhoz, hogy át tudd magad adni az érzéseidnek, el tudd magad engedni, el tudd fogadni azt, ami történik. A teljes elfogadással eljutsz valamiféle nyugalomhoz, amivel el lehet kezdeni a felépülést.

Azért mondtam, hogy "valamiféle nyugalomhoz", mert ez még nem lesz egy áldott, békés nyugalom. Ahhoz a felépülés kezdetén még túl érzékeny vagy - az érzéseid és érzékelésed még túlságosan csúcsra vannak járatva. De a teljes elfogadással ezt is el lehet fogadni magadban. Így, miközben a pánik testi tüneteit továbbra is érzékeled, az ehhez kapcsolódó érzelmek már nem tűnnek majd olyan fontosnak. Lassacskán visszanyered az önbizalmad, ahogy tapasztalod, hogy az elfogadás és elengedés működik. Legyen bátorságod hozzá, hogy elfogadd, elengedd - és átjuss a pánik túloldalára."

Miközben a pánikbeteg átadja magát a mindent elborító halálfélelemnek, valamint ellazítja testét-lelkét és egy rózsaszín, habos felhőn ücsörögve figyeli magát fentről, bölcsen, szeretném egy kis időre megállítani az előadások menetét, és szót ejteni arról, hogy milyen - ekkora már jól ismert - tüneteket fog magán észlelni a beteg, miközben a mit sem sejtő tömeg közepén haldoklik.

Tapasztalatom szerint (nem vagyok orvos, tehát csak egy műkedvelő pánikbeteg tapasztalatáról van szó) amikor a szorongó/pánikoló ember elvánszorog az orvoshoz, a következő két változat egyike zajlik le, az esetek 99%-ában:

1. A házirovos hümmög, majd beutalja a beteget vérvételre, EKG-ra, röntgenre, fül-orr-gégészetre, neurológiára, nyaki ultrahangra és még valamire, ami helyben van. Minden lelet negatív lesz, a neurológián viszont megismerkedünk egy orvossal, aki láthatólag ötször betegebb, mint mi, és aki felír valami dilibigyót. CT-re és MRI-re nem utal be senki, mert az drága, emiatt az embernek szilárd meggyőződése lesz, hogy agydaganata van, de a társadalombiztosítás meg akar minket ölni. Miután néhány hónap alatt sikerült abszolválni a fenti vizsgálatokat, az ekkor már teljes stresszben lévő ember eljut a pszichiátriára, ahol közlik vele, hogy stresszes. Kap Zoloftot/Frontint/Cipralexet/Xanaxot, amikkel kiüti magát, a maradék időben szenved a mellékhatásoktól, ja, és az eredeti probléma, a szorongás miatt.

2. A házirovos (vagy valamelyik értelmesebb szakorvos) nem hümmög, hanem kijelenti, hogy ez bizony stressz, de azért elküld néhány belgyógyászati vizsgálatra. A beteg megsértődik, és magában dilettáns marhának nevezi az orvost, mert hogyan okozhatna a stressz ilyen tüneteket, különben is, én teljesen nyugodt vagyok, semmi különös feszültség nincs az életemben. Esetleg 1-2 éve még volt, de most már egyáltalán nincs. 

Az első esetre nem tudok mit mondani. Nyilván a pánikkal most ismerkedő ember nincs abban a helyzetben, hogy azonnal megfelelő terapeutát találjon magának. Évek fognak eltelni, mire eljut odáig, hogy összerakja a képet, és elkezdhet valóban gyógyulni. (Megengedem, az esetek nanoszkóppal mérhető hányadában olyan pszichiáterhez jut, aki tudja, hogy mit csinál. Vagy a gyógyszer önmagában elég lesz, de erről vannak kétségeim.)

A tagadós esetben olyan emberekről van szó (egy példányukat meglehetősen közelről ismerem), akik éveken át magasfeszültségben élnek, ami egy átlagembert kikészítene, de mivel a mi emberünk már megszokta, hogy így él, észre sem veszi, hogy mit követel a testétől/lelkétől, míg nem egyszercsak a test/lélek megunja, és beszól. Gondolom, az ilyen emberek egy része szívinfarktust kap. Más részük, a szerencsések, csak pánikbetegséget vagy generalizált szorongást. Örüljünk.   

Mindkét változatra igaz viszont, hogy a feszült, szorongó állapot évekig tarthat, és ha szervi elváltozásokat ez nem is okoz, a krónikus fáradtság olyan tüneteket képes produkálni, ami valóban halál ijesztő. A hormonális egyensúly felborulásáról fogok még írni, mert szerintem ez nincs benne a köztudatban, pedig ennek a betegségnek a velejárója. (Addig is adrenal fatigue néven rá kehet keresni).  A szorongás és pánikbetegség tünetei pedig a következők. Előre szólok, hosszú a lista, de sajnos reális:

Általános testi tünetek
 

• Allergia, fokozott allergiás tünetek (többféle és elhúzódóbb allergia, mint korábban)
• Állkapocs fájdalma
• Áramütés-érzés, izomösszerándulások
• Bizonytalanságérzet, szédülés
• Bőrviszketés, égető érzés a bőrön, túlérzékeny v. épp ellenkezőleg, érzéketlen bőr
• Édes ételek, cukor kívánása
• Éjszakai izzadás
• Elpirulás, kipirult bőr, piros arc
• Émelygés, hányás
• Erős izzadás
• Fájdalom és merevség a nyak, váll és hát területén
• Fej hirtelen megrándulása, illetve ennek érzete
• Feszülő, fájdalmas bőr a koponyán vagy a nyak hátsó részén
• Fogékonyság a fertőzésekre
• Fulladás
• Furcsa, különös, szokatlan énérzékelés
• Gyakori vizelési inger
• Gyengeség, ájulásérzés
• Hátfájás, merevség, izomfeszültség, hátizom-izomösszehúzódások, a hát mozgásképtelensége
• Hidegrázás, fázás
• Hiperaktivitás, ideges energikusság
• Hirtelen, szúró jellegű fájdalom a nyakban, arcon, fejen
• Hőhullámok
• Izmok remegése erőkifejtéskor
• Izommerevség
• Kattogó hangok a szájban és torokban
• Kezdődő nátha-jellegű érzés
• Könnyen megijedsz hirtelen ingerektől
• Koordinációs zavarok, ügyetlenség, ügyetlenség-érzet
• Krónikus fáradtság, "lestrapáltság", kimerültség
• Letargia, fáradtság, energiahiány
• Mellkasi fájdalom, mellkasi szorítás
• Mintha emelkedne-süllyedne a padló
• Nyugtalanság, pihenésre való képtelenség
• Problémák a beszéddel, szájmozgással, beszédhez szükséges nyelvi-száji koordinációval
• Pulzáló érzés az izmokban
• Rángások testszerte, áramütésszerű érzés, remegés
• Remegés, reszketés
• Sápadtság
• Súlyvesztés vagy súlygyarapodás
• Szédülés, ájulásérzet
• Szexuális zavarok, alacsony libidó
• Szívdobogás, mintha túl erősen verne a szív
• Szívritmuszavar, gyors szívverés
• Testhőmérséklet-változások
• Zsibbadás, "mászkáló hangyák" érzete a végtagokban, szájban, mellkasban, ágyéki részen
• Zsibbadó bizsergés a kézen, lábon, arcon, fejen vagy a test bármely területén
• Zuhanásérzés, esés vagy zuhanás érzete

Gondolkodás

• "Beragadt" gondolatok; ismétlődő gondolatok, szavak, mondatok, dalok
• Általános félelem
• Deja vu érzés
• Deperszonalizáció, elkülönültségérzés
• Érzékeléssel, érzésekkel való állandó foglalkozás
• Félelem a megőrüléstől
• Félelem az önfegyelem elvesztésétől
• Félelem valami fenyegető, ismeretlen veszélytől
• Ismétlődő gondolatok, folyamatos "belső párbeszéd"
• Kábultság-érzés, dermedtség, bénultság
• Koncentrációs zavarok, rövidtávú memória zavarai
• Lassú gondolkodás
• Megváltozott érzékelés, "másmilyen a világ"
• Mintha be lennél zárva az agyadba
• Nehezedre esik a beszéd, vagy a beszélgetésre figyelni
• Olyan érzés, mintha túl sok inger érne
• Rémálmok
• Tanulási nehézségek
• Túlterheltség érzés
• Valószerűtlenség-érzés, megváltozott tudatállapot
• Zavarodottság, diszorientáció 

Hangulat

• Álomszerű érzés, mintha a világ nem lenne valóságos
• Depresszió
• Érzelmi kiüresedés
• Érzelmi zsibbadtság, rokonokkal, barátokkal szembeni közömbösség
• Hangulatingadozások
• Helyzetekhez nem illő érzelmek
• Ingerültség
• Korábban kedvelt dolgok iránti közömbösség
• Minden ijesztőnek tűnik
• Ok nélküli sírás, majdnem-sírás
• Szorongás, félelem
• Túlhajszoltság érzete
• Türelmetlenség, düh

Félelmek
 

• Félelem a megőrüléstől
• Félelem a tömegtől, közösségi helyektől
• Félelem attól, hogy valami borzalmas dolog fog történni
• Félelem az ájulástól
• Félelem zárt terekben, távol a kijárattól
• Fokozott éntudatosság, önmagadra irányuló figyelem
• Fokozott félelem attól, hogy az emberek mit gondolnak rólad
• Halálfélelem
• Hibázástól, nevetségessé válástól való félelem
• Irracionális dolgoktól, tárgyaktól, helyzetektől való félelem
• Kijáratok, ajtók mellé helyezkedés
• Menekülő útvonalak keresése
• Olyan érzés, mintha túl sok inger zúdulna rád egyszerre
• Önkontroll elvesztésétől való félelem
• Szokatlanul ijesztő gondolatok, érzések

Alvás

• Elalvási nehézségek, gyakori felébredés
• Gyakori rossz, bizarr álmok
• Hirtelen hangok a fejedben, amire felébredsz
• Hirtelen felébredés
• Pánikrohamra való ébredés
• Reggel fáradtabb vagy, rosszabbul vagy, mint este

Mellkas

• "Kimaradó" szívütések, rendszertelen ütések
• Gyakori ásítás
• Mellkasi fájdalom vagy kényelmetlen érzet
• Mellkasi szorítás, mintha szoros kötés lenne a mellkas körül
• Mintha erőszakkal kéne lélegezni
• Mintha túl erősen verne a szív
• Nehéz vagy kapkodó légzés
• Szívműködés miatti aggodalmak
• Szívritmuszavar, gyors szívdobogás
• Viszkető, köhögtető érzés a mellkasban

Fej
 

• Állkapocsfájdalom, mintha a fogad fájna
• Csukott szemmel olyan érzés, mintha lebegnél vagy felrepülnél
• Fejkörnyéki, nyaki és vállfájdalom, merevség
• Fejremegés
• Fogcsikorgatás
• Gyakori fejfájás, migrén
• Hirtelen, szúró fájdalom a nyakban, arcon, fejen
• Szédülés, kóválygás
• Szorító érzés a fej körül
• Viszkető, égő fejbőr
• Zsibbadás

Hallás
 

• Bedugult fül érzete
• Csökkent hallás, gyakran vagy időszakosan
• Fülzúgás, fejzúgás
• Lüktetés a fülben
• Mély hangú fülzúgás
• Mintha kavics lenne a fülben

Száj, emésztés
 

• Aerofágia (levegőnyelés miatti böfögés)
• Alhasi fájdalom
• Beszédproblémák, egyes hangokat nehéz kiejteni, mintha nem mozogna rendesen a száj
• Böfögés, puffadás
• Cukor, édességek kívánása
• Égő érzés, tűszúrás érzés a szájban vagy nyelven
• Émelygés, hányás
• Étvágytalanság, csökkent ízérzékelés
• Fémes vagy szúrós íz, szag érzése
• Fogcsikorgatás
• Gyakori vizelés inger
• Hányás
• Hányinger, felkavarodott gyomor érzete
• IBS (Irritábilis bél szindróma)
• Kattogó hangok a szájban, torokban
• Mintha a nyelv meg lenne dagadva
• Nyelési nehézség
• Nyelési nehézség, gombóc a torokban
• Nyelv zsibbadása, érzéketlensége, rángatózása
• Öklendezés
• Szájizmok rángatózása
• Szájszárazság
• Szorulás, hasmenés
• Zsibbadás

Bőr
 

• Égő érzés
• Érzéketlenség
• Kiütések, bőrproblémák
• Zsibbadás, tűszúrások

Látás
 

• Csukott szemmel látott vibráló fények
• Fényérzékenység
• Száraz vagy könnyező, viszkető szem
• Szemed sarkából látsz valamit, ami nincs is ott
• Térmélység érzékelés zavarai
• Torzult, homályos, ködös látás
• Villogó fénypontok, foltok

Érintés
 

• Bőrérzékenység, égető érzés a bőrön
• Fázás
• Érzéketlenség
• Fájdalom, zsibbadás
• Tűszurkálás érzete

A fenti tüneteken kívül gyakori a félelem a következőktől:
 

• Szívroham
• Komoly, az orvosok által észre nem vett betegség
• Közeli halál
• Megőrülés
• Idegösszeroppanás
• Magad vagy mások bántalmazása
• Önfegyelem, önkontroll elvesztése
• Megszégyenülés
• Ájulás mások előtt
• Légzési zavarok, fulladás
• Realitásvesztés
• Egyedüllét

Forrás: http://www.anxietycentre.com/anxiety-symptoms.shtml

"Agorafóbiának nevezzük, amikor az ember fél attól, hogy az otthona biztonságából kilépjen, akár egyedül, akár mások társaságában. Vegyünk például egy túlérzékeny nőt, aki legszívesebben ott tartózkodik, ahol biztonságban érzi magát, vagy ahol úgy véli, hogy gyors segítséget kaphat, ha erre szüksége lesz. Mivel az idegi alapon bizonytalan nő otthon érzi magát a legnagyobb biztonságban, ezért amennyire csak lehet, igyekszik otthon maradni. Igyekszik kerülni azokat a helyzeteket, ahol úgymond "rátörhet a dili" és ahol esetleg nevetségessé teheti magát. Ezért aztán az iskolai rendezvényeken a hátsó sorba ül le, a templomban a hátsó padba, az étteremben az ajtó mellé, hogy gyorsan kijuthasson, ha a félelem elborítaná. Egyre több és több helyzet lesz, amiből kivonja magát, míg a világa külső határa nem terjed túl a saját háza bejáratán.

A folyamat könnyen érthető, semmi titokzatos nincs benne, és nagyon is emberi. És mivel ez a nő fél attól, hogy "rájön a dili", amikor házon kívül van, nagy valószínűséggel ez be is fog következni - mivel a dili nem más, minthogy ő maga megijeszti saját magát. Hogyan is kerülné el a pánikot, amikor annyira retteg tőle? Már akkor előkészíti az utat a pánikrohamnak, amikor még ki se lépett a házából, és emiatt van, hogy annyira megerőltető kilépni abból a házból. A pánik pedig képes olyan gyorsan rátörni az emberre, mintha hirtelen, ok nélkül kezdődne, a nő tehát nincs tudatában annak, hogy mitől következett be. Ahogy már mondtam, a legkisebb esemény is kiválthatja a pánikot a túlérzékeny embernél, akár egy hirtelen széllökés, vagy ha megbotlik a sötétben. És ez az, ami összezavarja az embert, ami megdöbbenti és megijeszti. Végül már annyira nem bízik a saját teste reakcióiban, hogy az is lehetetlen vállalkozásnak tűnik, hogy egyedül végigmenjen az utcán .

Hogyan lehet ebből kigyógyulni?

Az a helyzet, hogy az ember igenis képes magát kihozni ebből az állapotból. Persze a külső segítség és bíztatás, például egy jó szakorvostól, megkönnyíti a dolgot. De ha ez nem áll rendelkezésre, biztosítalak róla, hogy egyedül is lehetséges a dolog.

Először is hadd mutassam meg, szerintem hol követed el az első hibát. Amikor megpróbálsz elmenni hazulról, el akarod nyomni a feltörő félelmet és zavaró érzéseket, erőszakot próbálsz tenni saját magadon, hogy ezek az érzések ne borítsanak el. Ugyanakkor kétségeid vannak, hogy meddig tudod ezeket kordában tartani anélkül, hogy gyorsan vissza kéne fordulnod, vagy ki kéne szaladni a boltból, vagy a hátsó padsorból az utcára. Emiatt, ahogy múlnak a percek, egyre inkább befelé figyelsz és egyre jobban próbálod magad kontrollálni, aminek az lesz a következménye, hogy a feszültség egyre nő benned. A növekvő feszültség fárasztó és nyugtalanító. Pár percen túl már nehéz elviselni, de mondjuk egy iskolai rendezvényen több mint egy óráig kéne így kitartani! Csoda, hogy ilyen körülmények között egyre feszültebb leszel, egyre közelebb kerülsz a pánikhoz? És néha valóban feladod, és kimész a teremből az utcára, hogy jobban érezd magad, de ki ne tenné ugyanezt?! Ki tudna másképp reagálni egy ilyen helyzetben, amibe kényszeríted magad?
És amikor végre kint vagy az utcán, megkönnyebbülsz és szabadabban lélegzel egy ideig. De amint szembesülsz azzal, hogy ismét csak kudarcot vallottál, elkeseredsz, mert úgy érzed, soha nem fog sikerülnöd végigülni egy egyórás rendezvényt. 

Csakhogy lehetetlen feladatot állítasz magad elé. Amit hősiesen próbálsz is végigcsinálni - rossz módszerrel.

Miért lesz elviselhetőbb a helyzet abban a pillanatban, amikor kiérsz az utcára, miközben odabent képtelen voltál megnyugodni? Erre talán azt mondod, hogy mihelyt kint vagy, másképp érzed magad. Valójában az történik, hogy mihelyt kint vagy, másképp gondolkodsz. Törvényszerű, hogy emiatt másképp is érzed magad.
Az idegi betegségekben, a kialakult túlérzékenység miatt, a gondolatok és az érzelmek olyan szorosan összekapcsolódnak, hogy a szorongó gondolatokat villámszerűen követheti a félelemérzet. És mivel a félelem átélése annyira erős, és mindez ilyen gyorsan történik, már magától a gondolkodástól is félni fogsz, miközben ott ülsz bent a rendezvényen. De közben mégiscsak gondolkodsz - sőt, élénk fantáziával már szinte látod előre, ahogy elveszted a józan eszed és ki kell vinni a teremből. Csakhogy soha nem láttam vagy hallottam olyan agorafóbiásról, akit ki kellett volna kivinni, mert megbolondult. Még ha úgy dönt is, hogy egy perccel se bírja tovább és kimegy, akkor is először szépen udvariasan elnézést kér a körülötte állóktól...

Pontosan mit csinálsz odakint, ami miatt a kint annyival elviselhetőbb, mint a bent? Valószínűleg arra gondolsz, hogy hála az égnek, itt már nem történhet olyan nagy rossz. És kiengeded azt a feszült önfegyelmet, amivel eddig tartottad magad. Először gondolatban, majd testileg is.
Ha ugyanezt meg tudnád tenni bent a teremben, a probléma megszűnne. Valóban megszűnne. Lehet, hogy ennél bonyolultabbnak tűnik a folyamat, pedig ennyi az egész.

És mégis, pontosan tudom, hogy ami elmondva ilyen egyszerű, azt megtenni nem ennyire könnyű.
Hogyan képes az ember elengedni ezt a feszült önfegyelmet, elviselni a pánikot, a nyugtalanságot, a szorongó gondolatokat? Úgy, hogy ha ahelyett, hogy távol próbálja tartani őket, elfogad minden érzést, amit csak a teste előidéz. Elfogad, és nem távoltart, minden gondolatot, ami csak eszébe jut.
Tehát amikor bent ülsz a teremben, engedd el a testedet, amennyire csak képes vagy rá, lazítsd el, ahogy csak tudod - és készülj föl rá, hogy most engedni fogod az érzéseket és a gondolatokat szabadon áramlani. Tegyék, amit akarnak!"

(folyt.köv.)

"Először is azt szeretném leszögezni, hogy bármilyen hosszú ideje is szenvedsz ebben a betegségben, a gyógyulás lehetséges. A különbség a régóta beteg ember és a rövid ideje beteg között az, hogy a régóta szenvedőnek több ideje volt rossz tapasztalatokat felhalmozni. Különösen kudarcélményeket, ami miatt az ilyen ember könnyen reményvesztetté válik. De semmi olyasmi fizikai változás nem történt a régóta beteg emberben, ami megakadályozná a gyógyulásban. Akárhány hónapja vagy éve legyél is beteg, a tested ugyanúgy készenáll a gyógyulásra, mint annak, aki csak nemrég szenved tőle.

Fontos ezt megérteni, mert ez a betegség nagy részben azon múlik, hogyan gondolkodsz, hogyan viszonyulsz a félelemhez, a pánikhoz. Látszólag az átélt érzelmek és érzetek adják a betegség alapját - csakhogy az, hogy hogyan érzel, a gondolkodáson múlik. És mivel a betegség oka az, ahogyan gondolkozol, a gyógyulás lehetséges.
A viszonyulásod a betegséghez megváltoztatható. Ezt talán még elképzelni is lehetetlennek tűnik ebben a pillanatban, de emiatt ne ess kétségbe.

Valahányszor olyan emberrel találkozom, aki régóta szenved idegi alapú betegségben, nem a reménytelenül krónikus beteget látom benne. Gyávának se gondolom. Egy szenvedő, zavarodott, de bátor embert látok, aki talán nem kapott megfelelő magyarázatot  a betegségére, nem jutott megfelelő segítséghez. Annyi embernek sikerült már meggyógyulnia sok-sok év szenvedése után, hogy én, mint orvos, soha nem adom fel a reményt a hosszú betegéletút láttán.

Három fő oka van az idegi alapú betegségeknek: a túlérzékenység, a zavarodottság és a félelem. 

A túlérzékenység az az állapot, amikor az idegeink fokozottan reagálnak a stresszre, más szóval az idegek intenzív érzelmeket váltanak ki stresszhatás alatt, és ezt gyakran rendkívüli gyorsasággal teszik. Nincs ebben semmi rejtélyes, mindannyian átéltünk már ilyet egy-egy nehezebb nap után, amikor idegesek vagyunk és kis dolgok is ki tudnak borítani. Hosszan tartó feszültség esetén az idegek állandó készenlétben állnak a fokozott válaszra. Az idegi alapú betegség tehát  nem más, mint egy állandó túlérzékeny állapot, amit a zavarodottság és a félelem táplál.

A túlérzékenység egyaránt kialakulhat hirtelen vagy fokozatosan. Hirtelen például egy kimerítő műtét, baleset, vagy egyszeri stresszélmény nyomán. Fokozatosan egy túl intenzív fogyókúra, vashiányos vérszegénység, vagy bármely hosszabban tartó betegség során.  Vagy bekövetkezhet akkor, ha tartósan feszültek vagyunk, szégyenérzet, bűntudat, szomorúság nyomán - tehát olyankor, amikor hosszasan gyötrődünk valamilyen feszültséget okozó élethelyzet miatt.
De tapasztalatom szerint vannak olyanok is, akik minden látható ok nélkül betegszenek meg. Ők rengeteg időt töltenek azzal, hogy megtalálják a tudattalannak vélt okot, abban a reményben, hogy ha azt megtalálják, akkor meg is gyógyulnak.
Bár az okok feltérképezése érdekes lehet, de nem nagyon láttam olyat, hogy ez gyógyulást hozna a régóta beteg embernek. A jelenleg fennálló túlérzékenységet kell gyógyítani, függetlenül attól, hogy mi váltotta ki azt.

Ha a túlérzékenységnek egyszeri, jól behatárolható oka van, azt az idő meggyógyítja - feltéve, hogy a beteg érti, hogy mitől került ilyen helyzetbe, és nem fél tőle. De ha össze van zavarodva és fél, akkor a zavarodottság és félelem feszültségét hozzáadja az eredeti feszültséghez, amitől már amúgy is túlérzékeny állapotban volt. Stresszt stresszre halmoz, és ezzel magát tartja a túlérzékenység állapotában. Ekkor jön létre az, amit az orvosok neurózisnak neveznek, és aminek előfeltétele a félelem, a szorongás attól az állapottól, amibe az illető került.
A túlérzékenység, ahogy elmondtam, önmagában még nem okoz neurózist, mert ha nincs jelen a félelem, a test képes önmagát meggyógyítani.

A túlérzékeny ember által átélt félelem rendkívül erős érzés, és a pánikot akár egy apró esemény is ki tudja váltani. Mivel folyamatosan szorong amiatt, ahogyan érzi magát, az ilyen ember időnként azt veszi észre, hogy a szíve gyorsan ver, gyengének érzi magát, úgy érzi, nem kap elég levegőt, vagy hogy gombóc van a torkában. Előfordulhat homályos látás, fejfájás, hasfájás, esetenként hasmenés vagy hányás. Sajnos kevés beteg jön rá arra, hogy ezek a stresszel együttjáró

normális tünetek,

amiknek átélését  a túlérzékenység felerősíti. Nem tudják, hogy ez egy szokásos tünetegyüttes, amit a szorongás miatt termelődő adrenalin vált ki, amely csak bizonyos szervekre, és meghatározott módon képes hatni.

A tünetcsoport annyira behatárolt, hogy a legtöbb ilyen beteg már átélte a legrosszabbat, amit az adrenalin kiválthat, ezzel azonban nincsenek tisztában. Mivel a testük már annyi kellemetlen meglepetést okozott a múltban, folyamatos félelemben élnek amiatt, hogy milyen további meglepetések várhatók. Félnek az ismeretlentől, még annál is inkább, mint a már ismerttől, emiatt tehát szorongva, feszültségben élnek, azon gondolkozva, hogy vajon mi jöhet még.

Maga a szorongás a garancia arra, hogy a tünetek vissza fognak térni. De bármilyen új tünet jelentkezik is, az továbbra is a stressz által meghatározott tünetmintázat része. A pácienseim túlnyomó többsége pusztán és csakis a saját állapota fölött érzett félelem miatt beteg. Mindez pedig a félelemtől való félelemhez vezet - ami aztán könnyen kiváltja az agorafóbiát."

...mint a mesékben a Túl az Óperencián, ahol minden jó dolog megtörténhet. De állítólag a pánikon túljutni nem feltétlenül mesebeszéd. Azt rebesgetik, léteznek olyan legkisebb szabólegények és -leányok, akik áthajóztak a pánikbetegség óceánján, és a másik oldalon körbekerülve a Földet visszatértek a normalitás világába, hogy ezzel a nagyszabású geológiai hasonlattal érzékeltessem a gyógyulás mikéntjét.   

Nem tudom, vannak-e pánikbeteg önsegítő csoportok Magyarországon - és ha vannak, nagyobb-e a látogatottságuk, mint a Mizantróp Klubnak. Pánikbetegnek közösségbe járni, oda-vissza közlekedni, végigülni egy röpke órácskát egy zárt teremben olyan élmény, mintha egy pacifistát arra kényszerítenék, hogy vegyen részt a normandiai partraszállásban. Ezért gondolom, hogy az internetes közösségnek itt nagyobb szerepe lehet, mint más típusú lelki nyavalyáknál. 

Netes bóklászásaim során találtam pár olyan megfogalmazását ennek a tünetcsoportnak, ami segített megérteni, hogy miért történik mindez, és merre lehet a kiút. Ezek az anyagok kivétel nélkül angol nyelvűek, ami azért lehet így, mert szanszkrit és ógörög nyelven nem szoktam keresni (pedig hogy az ókorban a sok ferde hajlamú nép közt volt pár egészséges pánikbeteg is, az biztos!).

Ami leginkább megtetszett, az a pánikbetegség és szorongás egyik első (modernkori) kutatójának, az ausztrál Dr. Claire Weekes-nek még a '70-es években közreadott rádióműsorai. A doktornőt módszere kifejlesztéséért kétszer is Nobel-díjra jelölték, amit a szűklátókörű bizottság mindkétszer másnak ítélt, ez tehát felkeltheti a reményt, hogy a módszer tényleg működik.

Dr. Weekes angol kiejtése nem túl ausztraloid, ezzel együtt aki nem szokta meg az angol szövegek hallgatását, annak fárasztó lehet végigülni ezeket, és még figyelni is arra, amit mond.  Ezért úgy döntöttem, közreadom a magyar átiratát az előadásoknak, olyan ütemben, ahogy időm engedi.

Ja, és még azért is Túl a Pánikon a blog címe, mert Weekes doktornő azt állítja, a pánikbetegségből való gyógyulás a pánik túloldalán történik meg... De erről majd ő maga nyilatkozik, ha eljutunk odáig.